G. Imre László

Rendszerváltók voltunk…

Lettünk saját hazánkban számkivetettek…

Emlékszem, amikor eufórikus hangulatban rendszert váltottunk – többnyire azok vezetésével, akik az „átkosnak” is kedvezményezettjei, kegyeltjei voltak. Már akkor eladtak minket „semmiért egészen”. Aztán a még meglévő munkahelyeinkről teát és zsíros kenyeret vittünk a taxisoknak. Többet dolgoztunk az utcán, mint a gyárban. Emlékszem, ezekben a napokban végérvényesen rendszert váltottunk munkatársammal. „Hírnök jött (kollegám) és pihegve szólt, uram!  Nép - Hatalmad meg dőlt”. „A Manager hívat az irodájába” mondta kajánul vigyorogva. Ő már tudta, hogy rendszerváltók leszünk a javából. Katonásan beléptünk az akkor már vállalati igazgató irodájába, és bokámat összecsapva, tisztelegve jelentkeztem. Pártitkár Elvtárs! A TMK géplakatos dolgozója munkára jelentkezem. „Ne marháskodjon, most komoly dologról van szó! Feddő tekintetét szigorúan rám meresztette, aztán a helyzet komolyságára való tekintettel kollegiális modorban az íróasztala fölötti képre mutatott, „szedjék le!” Akkorát röhögtem, hogy az egész gyár összeszaladt. Vlagyimir Iljics Uljanov rendületlen fapofával nézett le ránk. A történelem meg minket nézett le, de akkor még nem tudtuk. Valami mozgalmi dalt bömbölve trappoltunk be TMK-ba. Felszereltük magunkat az összes szerszámmal. A nyomdaüzemből elhozták az egyetlent, ami akkortájt Magyarországon nem volt labilis, egy két lábra képes állni létrát.

Szerszámos kocsiainkat tolva, megindult a temetési menet. A góré még mindig a helyén ült. Ő már ismerte az új elosztási rendszert. „Mit csinálnak maguk?!” Kérdezte rezignáltan, aztán látszólag az iratai között matatva, szerintem a szép jövőről mélázott, ami már semmiképpen sem lehet velünk közös. „Pártitkár Elvtárs, Igazgató Úr Elvtárs!” Volna szíves felállni a helyéről? Nem a széke kell, hanem a hely, hogy Lenin Elvtársat hűvösre tudjuk tenni.” Manager, egy hírtelen gondolattól vezérelve, felpattant a helyéről, és torkaszakadtából üvöltötte: ki vannak rúgva! Megmondom a szakszervezetnek! Bömböltem, mint egy vásott kisgyerek. Aztán „komolyra vettük a figurát”, a melósok „tam–tam” kiáltásaira, az internacionálét – azt hittük utoljára – teli torokkal énekeltük, közben lassú gyászdalunkkal kísérve, leemeltük négy évtizedes helyéről Uljanov Elvtársat. Hátul, a tömegben valaki felkiáltott: „vágjátok a Menáger pofájába!”   

 Folytatása következik....